Jó olvasást!
Chapter I.
-Megint naplót írsz?-szólalt meg valaki, mire feleszméltem. HoSeok volt az.
-Igen. Tudod, hogy minden nap ki ülök ide és írogatom bele a gondolataim.-magyaráztam neki mire elmosolyodott és leült mellém a hintaágyba.
-Tudom és talán ez az egyik tulajdonságod amit a többiek soha nem értenek meg, de azért el akarják csenni az irományod,-nevette el magát. Hát igen néha éjszaka arra ébredek, hogy nyílik az ajtóm és valaki keresi a naplóm ez leginkább Jiminre igaz. Ekkor ajtó nyitódást hallottunk és megfordultunk Suga volt az.
-Megjöttünk gyerekek!-mondta, mire felpattantam és berohantam majd a nappaliba a megláttam Nam Joon-t és a nyakába ugrottam.
-Neked is szia!-nevetett én pedig elengedtem bátyámat és köszöntem a többieknek is.
-Dongsaeng! Kimbap megfelel vacsorának?-nézett rám Jin.
-Persze!-mosolyogtam rá és Nam Joon-ra néztem.-Oppa holnap is be kell menned?-kérdeztem.
-Igen csak most annyi a változás, hogy nem marad itthon senki.-mondta mire lefagytam. Egyedül maradok itthon?
-Yuki te se leszel itthon jössz velünk a stúdióba!-ölelte át a vállam Jimin én nekem meg kikerekedett a szemem.
-Tényleg?-kérdeztem csodálkozva mire Nam Joon bolintott.-Végre!-vidultam fel. Nam Joon nem igazán szokott vinni magával nagyon ritka alkalom csak akkor szokott amikor mindannyian kellenek mondjuk amikor Klippet forgatnak vagy esetleg koreográfiákat vesznek fel, olyankor mindig elkezdem én is tanulni és csinálok ilyen lépésről-lépésre videót de soha nem teszem ki, mert nem vagyok olyan lány akinek a neten a helye.
Este fele a szobámban a laptopom előtt ülve nézegetem, hogy vannak-e friss cikkek a BTS-ről és a többi kedvenc bandámról. Instagrammon szinte csak T.O.P és Seungri frissen feltöltött képeit látom. A többiek szinte sosem tesznek ki semmit. Kopognak az ajtómon én pedig felpillantok-
-Szabad.-szóltam ki, mire TaeHyung lépett be becsukva az ajtót maga mögött.
-Szia.-köszönt.
-Szia!-mosolyogtam rá majd megütögettem az ágyam jelezve, hogy üljön le mellém ő pedig kérésemet teljesített mellém ült.
-Hallottam, hogy ma is nagyon elmerengtél. Min gondolkoztál?-kérdezett fürkészve én pedig lehajtottam a fejem.
-Dongsaeng. A szüleiden gondolkoztál?-kérdezte én pedig éreztem, hogy néhány csepp könny jön ki a szememből.-Figyelj rám.-mondta és végig simított az arcomon én pedig fel néztem rá.
-Tudom, hogy hiányoznak neked, ahogy Nam Joonnak is, de egy idő után tényleg elkel fogadnod, hogy elmentek. Hat éve történt, de te még úgy érzed, mintha tegnap történt volna. Kiki a gyász az mindig benned lesz, de próbáld elfogadni a tényeket.-mondta és ekkor egy kép játszódott le előttem.
˝-Bátyus.-keltem fel és meglátom, hogy a fotelben ül az arcát a kezébe temetve és rázkódott a válla. Felálltam és szép lassan oda lépkedtem hozzá.-Bátyus.-szóltam neki és letérdeltem elé mire könnyes szemmel felnézett rám.-Mi a baj?-kérdeztem aggódva.
-Húgi. Figyelj rám!-mondta és magához húzva átölelt.-Én mindig melletted leszek és soha nem hagylak el!-mondta, miért mondja ezt és hol van mama és papa?
-Bátyus, miért mondod ez? Mi a baj? Miért sírsz?-néztem a szemébe és letöröltem könnyeit csak rám nézett és elmosolyodott
-Te vagy a fény az életemben.-mondta és megint elsírta magát.
-Bátyus, Ne sírj! Mamáék hamarosan hazajönnek és majd kapsz forró finom kakaót!-próbáltam felvidítani, de megrázta a fejét.
-Mamáék nem jönnek haza húgi.-mondta mire elcsodálkoztam.
-Akkor holnap?-kérdeztem, de csak a fejét rázta.
-Nem húgi. Mamáék már soha nem fognak hazajönni hozzánk.-mondta mire elkezdtem könnyezni.
-Nem igaz! Haza fognak jönni, mert nem hagynak minket egyedül!-kiabáltam már majdnem zokogva.
-Nem! Mamáék már soha nem jönnek haza Yuki! Értsd meg már fentről vigyáznak ránk!-mondta dühösen,
-Hazudsz az nem lehet. Haza jönnek még ma!-zokogtam.
-Nem Yuki. El kell fogadnod már nincsenek köztünk és hiányoznak nekem is de erősnek kell lennünk érted? Próbáld elfogadni a tényeket,˝
-Értem TaeHyung. Nam Joon kérte, hogy beszélj velem? Nem értem akkor, miért nem ő jött fel. Azt mondta, hogy mellettem lesz mindig eközben már úgy érzem nincs is mellettem. Állandóan más marad itthon velem de ő soha. Mintha nem is a bátyám lenne. Csak ő maradt nekem. Tudom ti is mellettem vagytok, de ez más. Igazad van túl kell lépnem az egészen, de ezzel együtt azt is elkel fogadnom, hogy Nam Jonn nincs mellettem, de legyen elfogadom! Csak annyit kérek, hogy ez a beszélgetés közöttünk maradjon és a ma éjszakát még végig sírhassam, holnaptól pedig megváltozom nem lesznek ilyen dolgaim. Viszont most lefekszem. Jó éjszakát TaeHyung!-köszöntem el tőle ezzel jelezve, hogy hagyja el a szobámat.
-Jó éjszakát!-mondta majd elhagyta a szobám. Feltettem a laptopomat az asztalomra és kikapcsoltam, majd az ajtómhoz lépve kulcsra zártam azt.
Hogy komolyan gondoltam-e? Nem. Elfogom játszani, hogy túlléptem és, hogy én vagyok a világ legboldogabb ember. De ez mind hazugság. A szekrényem hátuljához lépve kiveszek egy dobozt onnan és leülök vele az ágyamra. Kiveszem a benne lévő egyik tárgyat a kezemet pedig kinyújtom majd elkezdem forgatni a tárgyat. Elkezdjem?
